Van egy ilyen érzésem is: néha, mikor tiszta szívvel ránézek Vargadére és Miniszörnyre, akkor szoktam ezt érezni... Annyira szeretem őket, hogy az már szétfeszít. Hogy az az érzés már olyan hatalmas és olyan erős, hogy nem fér be tovább a mellkasomba. De azt ki tudom adni: azonnal rájuk vetem magam és elmerülünk egymás ölelésében. És akkor átmegy ez az érzés szívből, szívbe.
De a hétköznapi gondolatok zöme nem adható ki. Lehet, hogy ott és akkor bántó lenne, vagy értetlenkedne a hallgatóság. Vagy az adott pillanatban kibukott szó csak egy régi dilemma végszavaként szólna, s olyan erővel törne fel, ami ott és akkor indokolatlannak tűnne.
Most is ezer dologgal foglalkozom egyszerre.
Korábban észre sem vettem, hogy képtelen vagyok csak egy dologra összpontosítani,
aztán konstatáltam a flúgomat,
aztán idegesített, hogy ilyen vagyok,
majd igyekeztem megváltozni,
aztán idegesített, hogy erőnek erejével akarok változni.
Most éppen megpróbálom elfogadni és kiaknázni ezt az „adottságomat”.
Legyen ez a blog most az én merengőm. Ha csak én fogom olvasni vagy a Pasijaim kötelességtudatból, már akkor is megérte a beletett munkát. Mert ami kigépelődik, az nem feszít bent tovább.
Lesz itt belső vívódás, smink tipp, mindennapi vicces story, trendfigyelés, amatőr anti aging bőrápolási tapasztalat, sport egyszerlentegyszerfent, fogyókúrás töprengés, zene- és filmajánló.
Ami nem lesz: gyűlölködés, utálkozás és politika. Abból van elég bőven az éterben, ahhoz én már nem kellek. Ez a blog kellemes és értékes pillanatokat hivatott okozni.
A fairplay jegyében előre szólok: a kötekedő kommenteket azonnal törölni fogom. Ha nem tetszik amit írok, ne olvasd. De addig ne fikázz, míg én nem teszem Veled.
A helyreigazítást, a tapasztaltok megosztását viszont örömmel fogadom, hiszen semmilyen témának nem vagyok a specialistája. Talán csak egy csipettel kíváncsibb vagyok az élet egy-egy területén, mint más anyukák, más feleségek, más nők.
Köszi, hogy benéztetek és hogy kíváncsiak vagytok rám.
Kicsiicsi › 40
