Merünk egy határon túl önmagunkért önmagunk lenni?

Ti is éreztetek már olyat, hogy valakivel akkor sem találtátok meg a hangot, ha vért izzadtatok? S észrevettétek, hogy ez már az első pillanatban eldőlt, csak még egy kicsit toltátok a „dolgot”, hátha csak benéztétek és lehet ebből még valami?

Hiszek a szerelem első látásra-tézisben. Ha hajlandóak vagyunk látni, ha meg merjük hallani az igazságot, akkor tudjuk, már az első pillanatban tudjuk, hogy működik-e majd a kapcsolat, vagy sem. A kérdés az, hogy merünk-e őszinték lenni önmagunkkal vagy vele és vagyunk-e bátrak annyira, hogy elnyomjuk magunkban környeztünk hangját, ami szüntelenül csak ugyanazokat a beégett mondatokat duruzsolja más-más szájból:

Ilyen idősen már férjhez kell menni, aki eddig nem kelt el, azzal nagy a baj!!!

Kicsúszol az időből, aztán már hiába sírsz gyerek után!

Az élet csupa kompromisszum, nézd el neki azt a pár sört!

Nem baj az, ha pornót néz az ágyban melletted, minden férfi ezt csinálja!

Megnézte a fenekét? No és?! Tesztoszteron! Így vannak kódolva...

Majd túl lesz az exén, csak türelmesen ki kell várni!

A kedvencem: Minden férfinek egy anyja volt! Olyan ez a mondat, mint Csilicsala bácsi „Viri a varázslat, piri a parádé, csilicsalamádé hipp és hopp!”-ja. Egyetlen varázsütéssel oldja meg a problémát és minden párkapcsolati krízishelyzetben bedobható!

Megoldást nem nyújt, de mindent megmagyaráz. Mindent. S sokaknak ez elég is, nem kell több, mert ha a pasiknak egy anyjuk volt, akkor velünk minden rendben. Pedig dehogy... Velünk van a nagyobb gond. Az, hogy párunk olyan, amilyen, az az ő dolga. Az meg a mi felelősségünk, hogy társunkká, vagy exünkké tesszük. És ezt rajtunk kívül senki nem döntheti el. Csak Kicsiicsi és az ő magyar hangja dönthet arról, hogy ki és mi IGEN és mi NEM.

Nem szeretem a megmondást. Szeretem a beszélgetést, az eszmecserét, de a vitát és a kinyilatkoztatást nem csípem. Néhány éve azt vettem észre magamon, hogy tudatosan kerülöm a megmondó embereket, akik nem érvelnek, nem kérdeznek, csak a saját tapasztalataik alapján megmondják, hogy nekem, vagy másoknak mi a jó. Nem tudhatja senki, hogy nekem mi élhető, vagy kire és mire van szükségem. Senki nem tudhatja, hogy én milyen tapasztalások útján jutottam oda, ahol most vagyok, hogy kitől és mitől lettem ilyen, amilyen. S elárulok egy nagy titkot: sokszor én magam sem tudom, hogy miért adtam olyan dologra a fejem, amiről már az első percben tudtam, hogy nem fog működni, vagy éppen miért adtam fel valamit, amiben a szívem legmélyebb rejtekében is hittem.

Sok mindent tudok, érzek, de még a saját bugyraimban is van egy csomó minden bedugdosva, aminek nem is vagyok tudatában, csak egyszerűen döntéshelyzetben hatnak rám. És én ugyanígy nem tudhatlak Téged.

Sokan nem értik, miért borítok időnként, miért teszek felépített EGÉSZEKET kukába. Tudjátok miért? Mert ezerszer próbáltam már a színes gyurmákból újra és újra valami újat formázni. Tudjátok mi lesz a színes gyurmákból, ha időről-időre összegyúrjuk őket? Egy idő után szürke, színtelen masszává elegyedik össze a sok szín... És én nem szeretem a fakó világot.

Inkább veszek egy új gyurmakészletet, s más technikával próbálok valami egészen újat alkotni.

Én NEM-párti vagyok. Hiszem, hogy néha ki kell mondani, még ha fáj is ott és akkor. Még ha sebet ütünk is vele. A TALÁN, vagy a LEHET fogságban tart és elveszi az esélyt attól, hogy megtaláljuk az IGEN-t!

Hiszem, hogy merni kell néha süketnek lenni, kidugózni a külvilágot és benyitni a belsőnkbe, s ott kell hallgatózni. Mert ott van a saját válaszunk, ami csak a miénk, ami belőlünk fakad és nekünk szól...

Azt is hiszem, hogy ez a tézisem nem csak a szerelemben, de az élet minden területén igazak.

Merni kell NEM-et mondani, ha már a karodat viszik a kisujjad helyett, ha már rajtad táncol a fél cég, s ha már mindenkinek kikészítetted a ruháját reggel, csak Te állsz még bugyiban a tükör előtt, késésben...

Én már hiszem a NEM-emet, de még tanulom, hogy hogy lehet szépen mondani. Úgy kiejteni ezt a három betűt, hogy ne csattanjon a másik arcán, csak finoman védje meg az enyémet az idő előtti ráncoktól.

Ti hogy álltok vele? Ti képesek vagytok kimondani olykor a NEM-et? Próbáltátok már? Vagy már rutinos NEM-ezők vagytok?

Kíváncsi lennék. Ha van kedvetek, írjatok tapasztalataitokról, örülnék neki. De csak szépen, finoman... :-D

Kicsiicsi › 40