Hosszú volt ez hétvége, rengeteg történéssel: esett jól és esett rosszul. Láttam másokat ilyennek és láttam amolyannak. Voltam valamilyen és annak az ellenkezője is. Születtek tervek, s voltak, amik azonnal ki is húnytak. Beszéltek nekem, s hallottam engem. Olvastalak és vetettem betűt magam is.

Most egy valamit tudok biztosan: azt, hogy semmi sem biztos ebben az életben.
De talán most még jobban hiszem mint valaha, hogy ennek a földi bohózatnak akkor van értelme, ha legalább egyszer az életben merünk önmagunk lenni.
Nem valaki elvárása alapján megkreált torzó, nem saját vágyaink karikatúrája, vagy társadalmunk elvásárásnak pontos lenyomata.

ÖNMAGUNK. A SAJÁT TETTEINK és GONDOLATAINK MASSZÁJA ÉS MINDANNAK KÖVTLEZMÉNYE.

Kell egy tükör, ami előtt ki merjük magunknak mondani: a saját tetteink következménye a tükörbe pillantó pillanat.

Imelda