Azzal kezdeném a mondandómat, hogy soha nem szerettem a hajpakolásokat. A 20-30 perces pakolások után selymes hajam tömeg nélküli semmiként száldosott mindenfelé. Ha még egy kis szellő is feltámadt, életveszélyes volt selyemlány-lét, mert tele volt a szálakkal a szám, a szemem. Szó se róla, csillogott, fénylett az a fejem közelében, csak inkább emlékeztetett egy gyermek által pingált vörös glóriára, mint frizura félére.
Egy ideje nem is használtam már. Sampon, gyors balzsam, aztán még egy tonna ez-az, hogy valami volument kamuzzak a fejemre.
Néhány hónapja fotózásra megkaptuk a BioHair új, minden jót és természetes hatóanyagokat ígérő termékcsaládját. A Tulaj azt mondta, tesztelgessem csak őket, ne adjam vissza a kencéket, kíváncsi a véleményemre.
Mondanom sem kell, már minden fogytán volt a csomagból, mikor a pakolásos tégely még érintetlenül hevert a hatalmas doboz alján. Egyik este elfogyott a balzsamom, s ahhoz, hogy ki tudjam a - rendszeres festéstől száraz - hajamat mosás után bontani, kell valamit rákenni. Kinyitottam a dobozt: eljött paki a te időd, bizonyíthatsz. Gondoltam, balzsamként használom majd, s a hajamon hagyom néhány percig. Befeküdtem a kádba, mostam, balzsamoztam, közben csörgött a telefonom. Felkaptam, kihangosítottam, dumáltam, arcot radíroztam, hidratáltam, lemostam, sarkat reszeltem, még mindig dumáltam. Mikor befejeztük Barátnémmal a csacsogást, akkor eszméltem rá, hogy a hajam 25 perce a pakolásban csicsog. Nacsuda! Ezt moshatom reggel újra, hacsak bele nem fulladok éjjel a selyembozontba. Leöblítettem a cuccost, és képzeljétek: volt hajam! Volt tömege, a szálaknak vastagsága, tapinthatóan dúsabb volt, mint valaha ebben az élő életben.
Hát akkor adjunk egy esélyt ennek a frizurának. Törlés, hajtóemelő, hab, szárítás fejet lefelé lógatva, kiegyenesedve, gravitációra, majd a hajformázó keféjére hagyatkozva.
...és nem hittem a szememnek! Dúsnak tűnt a hajam, formázhatóvá vált, ott maradt ahová fésültem, semmi száll ide - száll oda. Másnap délelőtt moziba vittük a Barátnőmmel a Gyerkőcöket. A film végén gyorsan átbeszéltük a nap folytatását, mondtam, hogy én ebéd után kimegyek futni.
Mikor hazaértünk a Kisfiammal, csörög a telefon, a Barátnőm volt az: Csak azt akartam gyorsan mondani, hogy szerintem ne menj most futni, kár lenne a hajadért, ilyen jó, még sosem volt!
:-D :-D :-D
...hát így lett a nagy kedvencem a BioHair pakolása! Hetente egyszer biztosan bevetem, és változatlanul imádom, pedig nem vagyok egy márkahű típus!
Azt hiszem, ez a termék néhány szakszerű mondatot is megérdemel, bemásolom Nektek ide, mitől is ilyen jó ez a Hajszerkezet Helyreállító Pakolás:
Kókuszolajat, zabot és természetes selyemproteint tartalmazó hajpakolás, amely a meggyengült és száraz haj belső regenerálódását segíti.
Gyors és intenzív hatású kezelés, amelynek aktív tápláló hatóanyagai képesek arra, hogy bejussanak a haj belsejébe és ott azonnali szerkezetregeneráló hatást érjenek el.
Ha Ti is kedvet kaptatok hozzá, akkor megvásárolhatjátok a BioHair Szalonokban, de a neten is megrendelhetitek:
http://biohajvagoszalon.hu/product/biohair-hajszerkezet- helyreallito-pakolas/
Nyugodt szívvel ajánlom Nektek, engem tényleg meglepett milyen szuper!